Az SZTE könyvtára a legszebbek között
A Best Masters Programs összeállítása alapján a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtára a világ 50 legszebb egyetemi könyvtára között szerepel.
A Best Masters Programs összeállítása alapján a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtára a világ 50 legszebb egyetemi könyvtára között szerepel.
Négy egészségügyi fakultás és a klinikai központ vezetése is köszöntötte azokat, akik kiemelkedően sokat tettek a szegedi egyetemért.
Kísérletekkel, játékos feladatokkal és nyereményekkel várja az érdeklődőket pénteken az SZTE a Tanulmányi és Információs Központja melletti parkban.
A magyar mérnöktársadalom legnagyobb rendezvénye évek óta a Műszaki Értelmiség Napja, amit idén hatodik alkalommal rendeztek meg.
Egyedülálló kezdeményezéssel lepte meg a József Attila Tanulmányi és Információs Központ a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit.
Dentálhigiénikus szakembereket képezhetnek Szegeden, 2013. szeptemberétől.
Az egyetem könyvtárában különböző versenyekkel és izgalmas előadásokkal várják a hallgatókat.
Fritz Béla szobrászművész domborművét kedden délután avatták fel Szegeden a TIK-ben.
27 különböző cég pavilonja és előadása várta Szegeden az egyetemi könyvtár épületében az álláskereső fiatalokat.
2012. február 15-én, az SZTE TIK-ben “Apple az oktatásban” címen előadásokkal és érdekes bemutatókkal várják az érdeklődőket.