Pekingben tárgyalt Balog a Nyugat és a Kelet kölcsönhatásáról
A tanácskozáson a Magyarországon is jellemző felsőoktatási problémákat vették sorra, a finanszírozás, a szakképzés kérdései is napirenden voltak.
A tanácskozáson a Magyarországon is jellemző felsőoktatási problémákat vették sorra, a finanszírozás, a szakképzés kérdései is napirenden voltak.
Idén júliusban először rendezik meg a felvidéki magyarság fontos kérdéseivel foglalkozó szabadegyetemet a felvidéki Martoson.
Mintegy négyezer középiskolás vett részt az OTP Fáy András Alapítvány pénzügyi oktatóközpontjának képzésein az indulás óta eltelt hat hónapban.
A Fidesz szóvivője úgy látja, “finoman szólva sincs egyetértés” a baloldalon oktatáspolitikai kérdésekben.
Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá Balog Zoltán, mely az oktatás és a kultúra szinte minden területére kiterjed.
Aki kifut a határidőből, legközelebb csak a következő tanévben, ősszel juthat pénzhez.
Az oktatási bizottság általános vitára alkalmasnak találta a recski, az auschwitz-birkenaui emlékhelyek, valamint a Terror Háza iskolai látogatásáról szóló javaslatokat.
Balog: Az Ázsiai és az Európai Oktatási Miniszterek negyedik találkozóján éppen azokat a kérdéseket vitatták meg, amelyeket Magyarország is fontosnak tart.
Az 1956-os magyar szabadságharc melletti kiállása miatt öt évre munkatáborba küldött Irina Szaveljevna Verblovszkaja volt a Lakiteleki Népfőiskola vendége.
Rendben lezajlottak a pénteki német írásbeli érettségik az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint.
A német írásbeli vizsgákkal zárul ma az idei érettségi első hete, középszinten 20 137-en, emelt szinten 2424-en vizsgáznak.
Öt külhoni és egy magyarországi iskola diákjainak részvételével kezdődött el csütörtökön a Kárpát-medencei Magyar Iskolák XIV. Találkozója.
Egyre több a pelenkás iskolás Nagy-Britanniában, bár a többség szerencsére szobatisztán érkezik az óvodából 5 évesen.
A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó a jogszabályban rögzített határidőre elkészítette az új NAT-nak és a kerettanterveknek megfelelő kiadványait.
Tagállami, európai és nemzetközi szinten is kulcsfontosságúnak nevezte a fogyatékos és sajátos nevelési igényű fiatalok képzését az EADSNE elnöke.
Kiss Norbert: a kormányzat az oktatás és a sport területén is kiemelten kezeli a fiatalok ügyét.
Rendben megkezdődtek országszerte csütörtök reggel az angol írásbeli érettségi vizsgák a kormányhivatalok jelentése szerint.
Az áprilisban kezdődött 2013-as tanévre egyetlen diák maradt egy fukusimai általános iskolában, az intézményben azonban folytatódott a tanítás.
A 26 levelező tag mellett 31 rendes, 18 külső és 20 tiszteleti taggal bővült az akadémikusok létszáma.
Az ME szerint nem egészen egyenletes, de elfogadható színvonalú volt az idei középszintű magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsor.
Bajnai Gordon a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány oktatási konferenciáján kijelentette, hogy az elsődleges feladat az oktatás megújítása.
Országszerte rendben megkezdődtek a matematika írásbeli érettségik a középiskolákban kedd reggel.
Zavartalanul lezajlott a magyar nyelv és irodalom (valamint a magyar, mint idegen nyelv) írásbeli érettségi vizsga hétfőn országszerte.
A jövőben fokozott ellenőrzésre számíthatnak a Kínában tanító külföldiek, miután rövid időn belül két, gyerekekkel kapcsolatos szexbotrány is kitört.
A Salzburgi Ünnepi Játékokon vendégeskedik a hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok zenei oktatását támogató program, az El Sistema.
A NAT részeként, kötelezően előírná a KDNP, hogy az 5-8. osztályos diákok a történelem oktatás keretében a Terror Háza Múzeumba látogassanak.
Elfogadta a parlament a köznevelési törvény módosítását: az iskolák húsz százalékkal eltérhetnek a jogszabályban meghatározott létszámtól.
Május végére lezárulhat a Bárka Színház átadás-átvétele, így a jövő évadot már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részeként kezdhetik.
Szabó Máté szerint a változáshoz több forrásra lenne szükség, és azokat célzottabban kellene felhasználni elsősorban az iskolai oktatásban.