Híreink

Együttműködik az SZTE és az Újvidéki Egyetem

Együttműködik az SZTE és az Újvidéki Egyetem

Sikeres magyar-szerb innovációs együttműködés valósult meg az Európai Unió támogatásával a határon átnyúló program keretében.

SZTE-s hallgató a fiatal kutatók nemzetközi fórumán

SZTE-s hallgató a fiatal kutatók nemzetközi fórumán

A Szegedi Tudományegyetem hallgatója, Kecsenovity Egon képviselte Magyarországot Londonban a fiatal kutatók nemzetközi fórumán.

Élőnyelvi Konferencia az SZTE-n

Élőnyelvi Konferencia az SZTE-n

Az SZTE Bölcsészettudományi Karán augusztus 30. és szeptember 1. között rendezik meg a 17. Élőnyelvi Konferenciát.

Ösztöndíj lehetőség az SZTE végzőseinek

Ösztöndíj lehetőség az SZTE végzőseinek

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pályázaton elnyerhető egyedi hallgatói ösztöndíjat létesített a Szegedi Tudományegyetem végzős hallgatói részére.

Mi lesz a szegedi lézerközponttal?

Mi lesz a szegedi lézerközponttal?

Több, az uniós tudományos nagyberuházás megvalósítását veszélyeztető banális hiba történt a szegedi lézerprojekt előkészítése során – írja a Heti Válasz.

Az SZTE is részt vesz a SZIN-en

Az SZTE is részt vesz a SZIN-en

A Szegedi Tudományegyetemet a Szegedi Ifjúsági Napokon a Civil Utca egyetemi sátorsorában találhatják meg az érdeklődők.

Új fogamzásgátlási módszert vizsgálnak az SZTE-n

Új fogamzásgátlási módszert vizsgálnak az SZTE-n

Sürgősségi fogamzásgátló tabletta esemény előtti felhasználásának hatékonyságát vizsgálja a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája.

Elektronikus beiratkozás szeptembertől

Elektronikus beiratkozás szeptembertől

Szeptembertől már az új diákigazolvány lesz forgalomban, így az SZTE-s hallgatók az interneten keresztül tudnak majd beiratkozni az egyetemi könyvtárba.

Új oktatóteremmel gazdagodik az SZTE

Új oktatóteremmel gazdagodik az SZTE

Nagyszabású beruházás zajlik a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán.

SZTE-s diákok az ötkarikás játékokon

SZTE-s diákok az ötkarikás játékokon

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói szépen szerepeltek a XXX. nyári olimpiai játékokon Londonban.

Újabb együttműködési szerződés Kínával

Újabb együttműködési szerződés Kínával

Együttműködési megállapodást írt alá a Szegedi Tudományegyetem és a Sanghaj Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme.

Vizsgálja a kormány a szegedi lézerközpontot

Vizsgálja a kormány a szegedi lézerközpontot

A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság széleskörű vizsgálatot indít a Szegedre tervezett lézer-kutatóközpont ügyében.

Az SZTE kedvez a költségtérítéses hallgatóknak

Az SZTE kedvez a költségtérítéses hallgatóknak

Részletfizetési kedvezménnyel is segíti önköltségi díjas képzésekre járó és pótfelvételiző hallgatóit a Szegedi Tudományegyetem.

Sikeres a TADD program

Sikeres a TADD program

Finn és amerikai hallgatók vettek részt az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar (ETSZK) kurzusain.

Világszínvonalú labort kapott az SZTE

Világszínvonalú labort kapott az SZTE

Világszínvonalú polietilén-labort ajándékozott a Szegedi Tudományegyetemnek a GDF Suez Energia Magyarország Zrt.

EcoCamp az SZTE Gazdaságtudományi Karán

EcoCamp az SZTE Gazdaságtudományi Karán

Harminc kiválasztott tehetséges középiskolás fiatal vendégeskedik hat napon át az SZTE Gazdaságtudományi Karán.

SZTE nyári egyetem az Ifjúsági Játékokon

SZTE nyári egyetem az Ifjúsági Játékokon

A Szegedi Tudományegyetem Nyári Egyeteme ötvözi a tartalmas előadásokat a könnyed, nyári fesztiválhangulattal, ugyanis a Zentai Ifjúsági Játékokon, július 24-28. között nyitja meg kapuit.

Emlékkiállítás Szent-Györgyi tiszteletére

Emlékkiállítás Szent-Györgyi tiszteletére

Emlékkiállítást rendezett Szent-Györgyi Albert tiszteletére az SZTE és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága.

Szegedi és temesvári orvostudományi együttműködések

Szegedi és temesvári orvostudományi együttműködések

Innovatív együttműködések vannak kialakulóban a szegedi és temesvári orvostudományi betegellátó és oktatóközpontok között.

Varázslatos kémia Szegeden

Varázslatos kémia Szegeden

Negyedik alkalommal – ezúttal Szegeden – került sor A varázslatos kémia tehetségkutató táborra, melyet a Magyar Kémikusok Egyesülete szervezett.

Egyetemi sportnap az SZTE-n

Egyetemi sportnap az SZTE-n

Vasárnap rendezik a Szegedi Tudományegyetemen a VII. Alma Mater Weekend és Egyetemi Sportnapot.

Német cég vette meg az SZTE szabadalmát

Német cég vette meg az SZTE szabadalmát

A Szegedi Tudományegyetem a németországi Schmack Biogas GmbH-val kötött megállapodást.

Műszaki Értelmiség Napja az SZTE-n

Műszaki Értelmiség Napja az SZTE-n

A magyar mérnöktársadalom legnagyobb rendezvénye évek óta a Műszaki Értelmiség Napja, amit idén hatodik alkalommal rendeztek meg.

Nemzetközi konferencia az SZTE-n

Nemzetközi konferencia az SZTE-n

Nemzetközi konferenciának ad otthont a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszéke Hódmezővásárhelyen.

Kényelmesen a vizsgaidőszakban

Kényelmesen a vizsgaidőszakban

A Szegedi Tudományegyetem szeretné hallgatói számára kellemesebbé tenni a vizsgaidőszakot.

Papp Melinda - az év ifjúsági sajtódíjasa

Papp Melinda - az év ifjúsági sajtódíjasa

A DUE Médiahálózat legnagyobb elismerését idén Papp Melinda vehette át.

Pénzügyi nap középiskolásoknak az SZTE-n

Pénzügyi nap középiskolásoknak az SZTE-n

A Gazdaságtudományi Karon a mindennapok pénzügyeiről tanulhattak a középiskolások.

Szegedi Tehetség-HÍD Program

Szegedi Tehetség-HÍD Program

A Szegedi Tudományegyetem legrégebbi szakkollégiuma idén is meghirdeti tehetséggondozó programját 12.-es diákok számára.

Nyílt hét az SZTE kommunikáció szakon

Nyílt hét az SZTE kommunikáció szakon

Az ország összes egyetemén nyílt napok sora várja a felvételizőket októbertől februárig. Míg a kari és egyetemi nyílt napok általános tájékoztatást adnak, a tanszékek és kisebb karok kapunyitásai speciálisabbat.

Alternatív megoldásokat keres az SZTE

Alternatív megoldásokat keres az SZTE

A nemrég nyilvánosságra hozott felsőoktatási keretszámok nemvárt feladatok elé állítják a felsőoktatási intézményeket, így a Szegedi Tudományegyetemet is. Az anyagi terhek enyhítésére saját forrásaiból igyekszik ösztöndíjakat létrehozni az intézmény valamennyi karán.



Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)